|
Figyelembe véve az igényeket és az aktuális piaci kinálatot, vajon milyen számítógépet érdemes választani.
Az asztali számítógépek központi lelkét, a CPU-t gyártó két nagy cég (Intel és AMD) egyre gyorsabban dob új változatokat piacra, amelyek egyre gyakrabban már nem kompatibilisek a korábbi alaplapokkal. Mind az AMD, mind az Intel új generációs CPU-kkal jelentkezett a 2009-es évben.
Az AMD esetében azt mondhatjuk, hogy lezajlott a váltás, a korábbi AM2+-os alaplapokat igénylő CPU-kat felváltotta az AM3-as sorozat (Athlon II és Phenom II új sorozatai), az új rendszerekhez már DDR3-as memóriamodulok választása az optimális. Az Intel Core2-es processzorai azonban továbbra is elérhetőek, ami az évek óta használ LGA775-ös alaplapokkal működnek együtt, de egyúttal két új foglalatba illeszkedő sorozat (a Core-i5 és Core-i3 az LGA1156, míg a nagyágyú Core-i7 sorozat az LGA1366-os foglalatba illeszkedik) is megjelent. Az új sorozatú processzorok és a hozzájuk illeszkedő alaplapk egyelőre komoly befektetést igényelnek, ugyanakkor az Intel terve, hogy a jövő évben a Core2-es vonalat kivezesse a piacról. A szokásos kérdés (AMD vagy Intel) a fentiek ismeretében most más megvilágításba kerül, hiszen hasonló árban (CPU+alaplap) az AMD esetében egy új generációs, az Intel esetében pedig kifutó szériához juthatunk hozzá, az Intel új szeriája pedig egyelőre drága, igazán csak azoknak alternatíva, akik már eleve magasabb kategóriás 4-magos processzorra vágynak. Ha valaki ragaszkodik az Intel-es számítógéphez, akkor most talán érdemes kivárnia egy kicsit, hogy tisztuljon a piaci kép. Új számítógép vásárlása esetén egyébként is érdemes áttekinteni, hogy pontosan mire is lesz szükségünk, hiszen egy átlagos irodai felhasználásra még mindig tudunk olcsó Inteles konfigurációt is találni (Dual Core sorozat), amellyel internetezhetünk, HD videózhatunk, irodai és egyéb programokat futtathatunk. Játékra sem kell feltétlenül a legnagyobb CPU teljesítmény, hiszen egy játékra szánt gép esetében a legmeghatározóbb elem a videókártya. Elfogadható áron (15 ezer forint) az ATI 4600-as sorozat segítségével már számos játék élvezhetően játszható, de még elérhető áron belül (30 ezer forint) az ATI 4800-as sorozata pedig már a legtöbb igényt kielégíti. Mind a processzor, mind a videókártya esetében igaz, hogy a középkategória felett (30-40 ezer forint) már messze nem kapunk akkora plussz teljesítményt, mint amennyivel többet költünk azok megszerzésére, drámaian romlik az ár/teljesítmény viszony. Ezek az eszközök ráadásul a jelenlegi fejlesztési ütemek mellett pár hónap (de 1 év alatt biztosan) komolyat vesztenek értékükből. Keresse munkatársainkat konkrét ajánlatért, tanácsokért az info@eusan.hu címen, vagy a 30/656-8964-es telefonszámon!
Kérjen ajánlatot interneten a Pc-Laborban! |
||
|
|||